ÁRVA FIÚ

Árva fiú sír az ablak alatt,

Ifi’asszony a szobában múlat.

Anyám, anyám! hideg van itt,

Bocsáss be,

Bocsáss be.”

Megállj, poronty... megyek ki csak,

Megállj te!”

Ifi’asszony gyújt lobogó lángot,

Süti annál a csöröge-fánkot.

„Anyám, anyám! eressz be már,

Ehetném,

Ehetném.”

„Csak ezt is még a föld alá

Tehetném!”

Árva fiú marad a sötétben,

Özvegyasszony kedvese ölében.

„Anyám, anyám! nem tudom én

Mit látok,

Mit látok;

Félek nagyon: ne oltsd el a

Világot!”

Temetőben árva fiú apja

Lepedőjét, szemfödelét kapja.

„Anyám, anyám, az Isten szent

Nevére,

Nevére!

Amott jön az édesapám

Fehérbe.”

Kimene az özvegyasszony éjjel,

Veri fiát a vizes kötéllel,

„Ne bántsd, ne bántsd, gonosz r...!

Az árvát,

Az árvát:

Te ölted meg, te adod meg

Az árát.

Temetőben csendes az én házam,

Jobb neki ott énvelem egy házban;

Oda viszem karon fogva

Magammal,

Magammal:

Ne bánjon így senki az én

Fiammal!”

S ifi’asszony elszalad egy ingben;

Ismeri őt a faluba’ minden:

Körül, körül csatangol a

Temetőn,

Temetőn.

Szegényt, szegényt szánd meg uram

Teremtőm!