ASSZONYVÁRÁS ASSZONYSZOBOR MELLETT

Asszonyra várok, aki vággyal telve

Most szép, forró kezével

Hajamba túrna s nagyon megölelne.

Asszony. S villogna bőre a homályba,

Mint ez a szoborasszony,

Kire félénken hull a holdvilága.

Asszony, kinek oly megadó az ajka,

Mint ez a szoborasszony,

Ki szép kőtestét félénk holdnak adja.

Nem is tudom: ki. Szent és messzi asszony.

Egy áldott száj, ki számra

Mohó polipként s forrón rátapadjon.

Súlyos parfőmje fojtogatva szállna

És megremegne szívem,

Mint szellőtől meging dús, déli pálma.

S ha megkérném, a szobor mellé állna -

Ó, forró, szép szobor, kin

A holdvilág is tüzes csókká válna!

Szobor, egy élő asszony állna melléd!...

Szobor, hideg s én mégis

Megcsókolom most fényes, büszke mellét.