ÁTOK

Görgeinek híják a silány gazembert,

Ki e hazát eladta cudarúl.

Kergesse őt az istennek haragja

A síron innen és a síron túl.

O százezernyi hős fiak vezére,

Dicső, ha győz, dicső, ha elesik,

Ki úr leendett, milyennél nagyobb nincs,

Meghajlott a lábtúrta fövenyig.

Kezében volt az ország szíve, kardja,

S ő mint pofon vert, megrugdalt inas,

Feladta gyáván mind e drága kincset,

Bérért vagy ingyen, mindenképen gaz.

Hallgatnak ágyuink, a puska nem szól,

E némaság oh mily réműletes!

A hajdu nem küzd, a megjött huszárnak

Kardján most nem vér - csak köny csergedez.

Harc nélkül, alku nélkül így elesni!

Egymásra néznek a bús harcfiak

S a hitszegő vezérre szíveikben

Kihalhatatlan átkot mondanak.

„Isten, vagy ördög - így kérdik magokban -

Melyik teremté ezt a Görgeit?

Ily férget isten soha nem teremthet,

Ezen megtörnék emberben a hit.

Hervadjon a fű, ahol megpihenne,

Akadjon fel, midőn a fára néz,

Enyhet ne adjon éhe, szomja ellen

A föld, s ne nyujtson soha emberkéz...

Kergesse őt a balszerencse, mint

Szilaj kutyák a felriadt vadat.

Éljen nyomorból, kínból mindhalálig

S ha elhal, verje meg a kárhozat.”