ATYÁM SÍRJÁHOZ

Feléd borongnak, bús temető, komor

S vad képzetekben éji keserveim;

Feléd, hol elhúnyt jó atyámat

Sír födi, és füzeid takarják.

Oh, a kegyesség szendereg ott maga,

Mely földet únván, a rokon égiek

Csendébe visszatére, s engem

Gyámtalanúl hagya itt epedni.

De nem soká küzd, érzem előre is,

Nem küzd sokáig bánatos életem:

A baj lerontá napjaimnak

Most fakadó örömét, nyugalmát.

Oh nincsen ott baj, hol te mulatsz, atyám,

Nincs üldözésben fáradozó irígy.

Békén mulass, míg nem sokára

Bús fiad is lerogyand porodhoz.