Atyámhoz megyek...

Nézem őt a régi, régi képen,

Új szobának idegen falán

S lelkem lángol mély, sötét szemében.

Régen, régen elment már apám

S egyre jobban közelebb jő hozzám

S minden útam feléje vezet,

Hozzá szépít mindegyik csalódás

S amint foszlik az emlékezet,

Úgy érzem én egyre rokonabbnak

S érzem egyre, hogy én ő vagyok,

Éltem útján fáradt nyoma ballag

S utolérem, ahol elhagyott.

S ha fölöttem gyöngyvirágok nőnek

És tavaszba ér a temető,

Partjain a tájak és időknek,

Egy bölcsőben alszik velem ő.