Atyámmal

Istennek hála, megvolt az ebéd;

Meg is kötözködénk, s most mit tegyünk?

Pipára gyujtunk persze, azután

A szőlőhegyre kilépegetünk.

Ottan pedig kis hajlékod alatt

Oly édesen esik hörpenteni,

És a magyarnak hörpentés után,

Még édesebb talán - felejteni.

Kész a pohár bor; szokás szerint

Elöljáróban háromszor iszunk;

Meg is dicsérjük röviden a bort,

Oszt - Isten tudja, mért? - elnémulunk...

Sohajtasz egyet: házad bajait

S én a honét kezdem panaszlani;

Beszéd alatt hörpentünk húzamost,

S oly édesen esik felejteni!

Te elfelejted házad bajait,

Aztán beszélni kezdek én neked;

Oh bár a hozzád hasonló magyar

Mindannyi hallaná beszédemet!

Mohácsról szólok, és szakálladon

Egy drága gyöngyöt látok fényleni:

Hörpentünk egyet, édest, húzamost -

Jobb volna ezt is elfelejteni!...

Gyászoljuk a hont kis házunk alatt,

Mely e hazában minden vagyonunk;

Elkönnyezünk e jó nép bajain,

S eszünkbe nem jut önnön nyomorunk!

S épen azért siratjuk a hazát,

Mert rajta nem tudunk segíteni -

Hol a pohár?... Igyunk hamar... hamar...

Csak ezt lehetne, ezt felejteni!

Oh, hol van most e haza dús fia,

Kit földje jobban megjutalmazott?

Ki munkával nem szerze semmit is,

Neki mindent, mindent a hon adott!

Oh, jönne most - ha merne - közibénk

És látna kettőnket kesergeni...

Igyunk, apám, mert szívünk megreped,

Hogy nem lehet mindezt felejteni!

Oh, kancsó, jer, te sokkal többet érsz

Mint e honnak sok hűtlen gyermeke;

Ha te nem volnál, most két honfinak

Megrepedt volna bánatos szive.

Igyunk, apám, s gyerünk hazafelé.

Anyánk, szűnjél velünk most pörleni,

Mi a hazáért ittuk le magunk,

Mert édes, oly édes nekünk - felejteni!...