Auróra

Egyszer fehér és rózsaszin

Gyöngy és selyem ruhája,

Mosolyog, mint a szerafin

A tájra.

Máskor bíborral ékesen

Lángol piros palástja.

Tüzeket gyújt az egeken

A láza.

De mindig Auróra lám,

A serkentő, a zengő

S a legsötétebb éj után

Csak eljő.

Eljő és ébred az öröm,

A vágy, a munka, élet

És Memnon szobra repesőn

Zenélhet!