AZ ACATIA

Mirtusz homlokomon és hűvös acátialombok

Fonnak ölelközvén illatozó koszorút;

Azt remegő lyánykám keziből, mint égi jutalmat,

Gyöngéded szerelem géniusza nyújtja felém;

Ákáclombjaimat deli Cháris fűzte hajamba,

Hogy szent fája tövén zengjenek égi dalok.

“Itt ölelék egymást, kiket én kedvellek örökre,

Láng emelé sziveik, s isteni szimpátia.

Rezzent lombok alól susogott lágy szárnya zefírnek,

S felnyílt kedvesimért illatozó kebele.”