AZ ÁLMODÓ

Hogyha véletlenűl utadba téved:

Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!

Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled

Kutatva, látva egy mélyebb valót.

Lelkébe néz. Sokszor sír örömében,

Nemföldi büszkeség ragyog szemében;

Mert látja ő, mit nem lát senki más:

Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!

S mély gyászt ha érez és világborút,

Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút!

Soká eltépelődik andalogva,

S átönti zajló, zengő hangsorokba,

Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik.

(Véget nem ér az óriási harc itt,

A Gondolat le nem ereszti szárnyát;

A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;

Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek:

A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.)

Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres,

Egy szó, amely világok magva lesz;

Nem puszta szó, de Isteníge: tett,

Mely a Lét kútfejéből született.

Ki a szivek s dolgok mélyébe lát:

Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!

Nem társad ő! Bár színre oly hasonló,

A teste hervatag, a húsa omló,

Balsors az árnya itt a földtekén,

Menny tükröződik szíve mély egén,

A tiszta menny, a boldog végtelen.

A csöndes vértanú a méla tűrő,

Hahogy honába léphet hirtelen,

A szellemek fölött korlátlan úr ő;

E honnak ő királya, Istene,

Mikéntha mind körötte lejtene,

Mi fényes és vidám, mi tiszta és mi szép,

És szembe véle nyájasan királyi nője lép;

Körötte lejtne mind, mi önzetlen, mi nagy,

Mi Istent üdvözít, mit gondol Isten-agy.

Körötte lejtenek vágyára lesve:

Figyelve, szorgosan és fáradatlanul;

S mi még csodálatosb: nem szolga egy se,

Szabadság él szivükben olthatatlanul.

Nincs kegyre éhes, undok szolgahad,

Mindenki úr körötte és szabad.

Nem ismer senki itt iromba érdeket,

Önzetlen és mindenható a Képzelet...

Ki e szabad s dicső világba lát:

Tiszteljed őt, az álmok nagy fiát!

Világszem ő. Nem ismert tért, időt se;

Örök gyönyörben úszó, isteni;

Világur ő, az álmok méla hőse,

Nem kell neki, csak egyet inteni,

S körötte él, sugárzik, zeng, lobog,

Csapong, repűl, örvénylik, dúl, ragyog,

Mind testet ölt, aminek lelke van,

Formába tör, ami határtalan.

Hatalma nincs a durva földanyagnak,

Hol minden élet általfinomúl,

Nem sejtik ezt, kik mindenen kacagnak,

Mi törpe szellemük haladja túl.

A fény ez itt, a tiszta érzelem,

Központja, napja: világszerelem.

Lakóit Isten-álmaid ragadják:

Világszerelem és világszabadság!

Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress!

Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt!

És megtalálja itt, ki mit keres,

Mi téphetetlenül szívéhe’ nőtt.

Munkája kéj, parancsa meg gyönyör,

S minden csodás harmóniába tör...

Ki a Szerelem őshonába lát:

Szeressed őt, az álmok nagy fiát!