Az álom kivetett

Engem ma a hallgatag álom kivetett hangos partjaira.

Sárban görgetett, sziklához ütött, míg szennyesen és fájva

kiáltottam kedvesemnek: »Ments meg kedvesem!«

Ma reggel, mikor elsőt csilingeltek a villamosok,

oly csöndes volt még, lehetett hallani a szomszéd apácák

klastromából hogy kondul imára a kis harang.

Kedvesem kinyujtotta karját - ő maga is

az álom hajótöröttje volt, s a Valóság szennyes és sziklás

partjain találkoztunk, mint szegény Robinsonok,

kiknek most majd el kell indulni valami barátságtalan

idegen föld belseje felé, ahol a Törzsek laknak

s idegen, féltékeny szemekkel néznek meztelen és vadan.

Mint indián faluhoz érve, csilingelés, harangmuzsika

fogad, de majd elvész a harci zsivajban; fogságra hullunk.

s kinoznak, mig eljön értünk az Álom, a mentőhajó.