Az alvó

Mily néma, langyos undor ráng az ajkán,

míly túlvilági-furcsa és komoly.

Elérhetetlen bányákban kutat tán?

Ilyen egy alvó, keleti szobor.

Az ősi álom ez, mely a halálnál,

az éjjelnél is titkosabb titok.

Valaki itt van, s a túlpartra átszáll,

itt van, s a fénynek hátat fordított.

Mostan pedig beszélnek tán felőle.

Villámvonaton szállanak előre,

s ordítva zeng a földi tánc, a dal.

De ő az éj s halál eleven szobra,

úgy fekszik itten felmagasztosodva,

s az ágya csendes, fehér ravatal.