Az Andal

Be csendes az estve,

be bágyad a Nap,

be gyászra kifestve -

be hűlt ez a Lap!

Tövében elégve a déli sugártol

az ősz levelecske pörögve lepártol

s le sem jöve vettetik a Zephir-ártol

magán nyöszörögve az ősi határtol.

Csak egy üreg ásít

csak a liget int,

csak ingad a pázsit

csak ejti a színt!

Az életerő kifagy: ott, hol az ékkel

beéjeledő halom oldala kékel,

tünődve egy elfeketűlt döledékkel

csak a siket estveli csend tyütyürékel.

Elbódit az Alkony,

elömlik az ég,

elúszik az al-hony,

ellátszik a Vég!

Elállva marad bajait kilehellve

a megmerült tetem, ajk, szava, nyelve,

egy égi világbol alélt szeme tellve

fut Órionok kebelébe lövellve -

Kireppen az elme

(kicsalva eként)

ki, szive szerelme,

Ki így kiteként!