AZ ANYÁM ÉS ÉN

Sötét haja szikrákat szórt,

Dió-szeme lángban égett,

Csípője ringott, a büszke

Kreol-arca vakított.

Szeme, vágya, eper-ajka,

Szíve, csókja mindig könnyes.

Ilyen volt a legszebb asszony,

Az én fiatal anyám.

Csak azért volt ő olyan szép,

Hogy ő engem megteremjen,

Hogy ő engem megfoganjon

S aztán jöjjön a pokol.

Bizarr kontyán ült az átok.

Ez az asszony csak azért jött,

Hogy szülje a legbizarabb,

A legszomorubb fiút.

Ő szülje az átok sarját

Erre a bús, magyar földre,

Az új hangú tehetetlent,

Pacsirta-álcás sirályt.

Fénye sincs ma a szemének,

Feketéje a hajának,

Töpörödött, béna asszony

Az én édes jó anyám.

Én kergettem a vénségbe:

Nem jár tőle olyan távol

Senki, mint torz-életével

Az ő szomoru fia.