AZ ARANY PARK

A fákon a virágzás fájó kéje

Borzong végig: mélyen sohajtanak,

Már lángkocsin zenitre hajt a nap,

S tüzet lehell a bimbók szűzi mélye.

Rád gondolok, ki vársz még rám, remélve,

Ifjúságod fénylő fái alatt,

Halk arany ágak hozzád hajlanak,

S szived reszket, s zeng vágyaid zenéje.

Ó, vársz s mosolygsz a fák közt, drága úrnő,

De arany parkod árnyán már a bú nő,

Mérges bogyójú, vad, sötét növény...

S jaj, tán mire elérlek, tépve, verten,

Jajduló szél vonaglik át a kerten,

S az esti fák közt kialszik a fény...