Az aratás

Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek

Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?

Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl

A Céres bérese kaszákat köszörűl?

Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,

Sárga kalászi közt reménységgel arat.

Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,

Hogy főldjébe arany szinű fejek nőnek.

De addig is, míg tart szíve áldozatja,

A búza-markokat sűrűen forgatja,

Az öreg Céresnek két feltűrött karja

A markokat szoros kévékbe takarja,

És ámbár tüzei a kékellő égnek

Kettős forrósággal feje felett égnek,

S barázdás homlokát az izzadság árja

Legörgő cseppjével sorjába eljárja,

Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)

Tréfás szavaival szűntelen biztatja.

Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek

Altató zefiri feléje sietnek,

Ő is most már lassúlt, de hajdan vitézi

Lépésit a hazamenésre intézi.