Az árnyék-kapitány

Állok, árnyék - a parancsnoki hídon.

És vérző vággyal végtelenbe nézek,

S a homlokomat néha megsimítom.

Lovaggá ütött a sors kő-keze,

Rangot adott - de nem adott erőt.

Erő nélkül, haj, mit kezdjek vele?

Ráforrasztott a parancsnoki hídra, -

S én hídkorlátnak dűlve kémlelem:

Vajjon mi van a csillagokba írva?

A kardmarkolat nekem - csak kereszt.

De ráforrtam a parancsnoki hídra,

S a kötelesség hídja nem ereszt.

A hullámok a hajót csak viszik,

S az emberek - ha mellém áll a szél:

Hogy én vezetem: azt is elhiszik.

Vagyok magamnak örök, bús talány

Éjféli árny a parancsnoki hídon,

Maga sem tudja, hogy lett kapitány.

A homlokomat néha megsimítom,

S elgondolom: Meghalni volna jó,

Állva, itt, így, a parancsnoki hídon.

Nagy tisztesség nem jár ki énnekem:

Vitorlavászon-zsák - s egy vaskölönc,

Mint óceáni temetéseken.

A hajó könnyedén tovább haladna,

Én némán, békén szállanék alá -

És fölöttem a hullám összecsapna.