Az egyetemi körben

Petőfi bronz mellszobra néz ránk,

- az arca csontos, fürtje borzas -

néhányan álmosan vitáznak,

pár közülünk ujságot olvas.

A régi véres ideálért

langyos kedéllyel harcba szállunk,

a zongorán egy léha nótát

ver néha künn egy barátunk.

A cigarettek füstölögnek,

beszélünk sok garázda lányról,

sápadt képünket láz aszalja,

de a szemünk, főnk mégse lángol,

és a szobor bámul reánk még,

meredt, üres szemével éget,

amint nyugodtan nézi, várja

az eljövendő nemzedéket.

Egy nagy, poros babérfüzér van

magasló homlokára csapva,

és egy kimentszínű, hatalmas

trikolór ing-leng csendbe rajta.

Künn a ködös eső szemerkél,

az ég sötét, kedvünk mogorva.

Felrezzenünk, ha rátekintünk

a néma, nagy bronz mellszoborra.