Az egyetlen tett

Ó forradalmak, ellenforradalmak,

Diktatúrák és rohamcsapatok,

S ti lobogók, vörösek vagy fehérek:

Én rátok olyan idegenül nézek,

És tőletek olyan távol vagyok,

Mint erdő csendje város-dübörgéstől.

Iszonyodom a meddő embervértől,

A semmitmondó, hangos, hazug szótól,

És mindenfajta népbolondítótól.

Jobbról, balról a riadókat fújják,

A véres jelzőlámpát lengetik.

És semmi sem nő - csak a nyomorúság.

Állok nagy erdő-csendem közepén,

Búcsúztatom a hulló levelet,

S tudom, hogy ezzel ítéletet mondok,

Ítéletet e vak világ felett:

Mikor a lét pillérei inogtak

És mint a viasz, minden elhajolt,

Egyetlen ércnél szilárdabb valóság,

Egyetlen tett: a költő álma volt.