Az éj, az álom s a kínok

By Dezső Kosztolányi

De éjidőn szörnyűket álmodunk.

Jönnek felénk piros, kis ördögök,

izzó vaspántba lüktet homlokunk,

sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.

Mint a fegyencek járunk szédelegve

cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,

tengert iszunk s szomjunknak nem elég,

éhségünket eteti az ebéd.

Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,

dús asztaloknál vagyunk éhesek,

és ránk vicsorog a sötét sarokban

egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.