AZ ÉLET BOSSZÚJA

Aki az Élettel kikötött,

Akkor hal meg, erője veszvén,

Mikor az Élet lakodalom:

Csillag-esős, nyárvégi estén.

Jaj, hogyha én is akkor megyek,

Mikor pászmásan hull a csillag,

Mikor még menni nem akarok,

Jaj, hogyha éppen akkor hívnak.

Karmos lelkemnek mit felelek,

Ha karmolva és fúlva kérdi:

»Miért megyünk el ilyen korán?«

S ha megmondom, tán meg se érti.

»Békétlenek voltunk: meghalunk

Muszájból, fáradtan, sötéten

S úgy bukunk bele a semmibe,

Mint lázadó tüzek az Égen.«

Jaj, hogyha az Élet győzni fog

S hűtlenségemért meglakoltat.

Sohse látott még ez a világ

Nyugtalanabb szomorú holtat.

Rettenetes szép éjszaka lesz,

Csodásabb, dúsabb, mint a többi:

A győztes Élet ez éjszakán

Minden ős pompáját kiönti.