AZ ÉLET KÉJE

Vércsepp a hómezőn,

Virág a sírokon,

Kéj csók a temetőn,

Sugár a romokon,

Egy rózsaszál, mely egy halott

Szájából nyert táplálatot,

Napfényben édelgő mocsár:

Az élet kéje ebbül áll.

Mint egy kacér mosoly,

Mely szép ajkon lebeg,

Holott a szív pokol,

S a lélek, az beteg;

Az életkéj is így terem:

Tenyészet az enyészeten,

Hagymázos álmok tűzlehe,

A rothadás költészete.

Egy önfeledt kacaj

A kíntenger fölött,

Virágos ravatal,

Termékeny, buja rög,

Halálra ítélt ajakán

Részegülő örömleány,

Ujjongás a tetemeken:

Nem több az élet kéje, nem.

Elődeink porán

Épített palota,

Fájdalmak asztalán

Terített lakoma,

Őrjöngő, vad halotti tor,

Vértalajon emelt lobor,

Bakkhánsi tánc a sír fölött:

Ó, lét, ebből áll gyönyöröd.

A szenvedés vizén

Támadt sugártörés,

Testvéreink szivén

Kisarjadzó vetés,

Halónak nyújtott hűsitő,

Halálos kedvre pezsditő

Ital a véres harc előtt:

Ez az a kéj, és semmi több.

Kedveseink szivét

Általverő gyilok,

Egy gúnyos semmiség,

Mely szúrni, ölni fog,

Haltestü, szívtelen szirén,

Enyelgő ördög, játszi rém,

Vámpír, mely szíja véredet:

Ím, ez az összes élvezet!

Véröntözött virány,

Szív s elme hábora,

Egy dőzsölő zsivány

Kegyetlen mámora,

Egy ittas dajna éneke,

Egy szatír élvsovár szeme,

Hollósereg, mely dögre száll:

Az élet kéje ebbül áll.