AZ ÉLET KÉPE

Kolossz a szétfolyó,

Állhatlan tengeren,

Kormánytalan hajó

A levegő-egen,

Homokba írott mély sorok,

Az esztelenbe fúlt okok,

A gondolat, mely űrbe vesz:

A földi élet képe ez.

A semmi, mely teremt,

Egy lázongó parány,

Zenére szomju csend,

Magányt üző magány,

Pusztában elhangzó szavak,

Világtalan vezette vak,

Az űr, mely alakot keres:

A földi élet tükre ez.

Agyagból ideál,

Pontokból egy világ,

Fényszomjazó homály,

Kiáltó némaság,

Orkánra bízott bölcs igék,

Meglelkesűlő semmiség,

Romlás, mely alkotást mimel:

Az élet ez, rejtelmivel.

Virány a vérmezőn,

Sírkertek illata,

A kéj, mely rejtve nősz,

Virul, mert rothada,

Sziklára hulló eszmemag,

Nap, mely diccsel körít sarat,

Fénykéve a sírdombokon,

Zsarnok kedv szolga csontokon:

Keresztre feszitett

Eszményi küzdelem,

Féreggé szűkitett

Isteni végtelen,

Mélységbe omló fénybetűk,

Ihletre gyúló síri tűz,

Babér a mártírhomlokon:

Élet! Tevéled oly rokon.

S a harc, mely céltalan,

A vér, mely vért kiván,

Nagyság, mely hontalan

Az ember házinál,

A sárba öntött istenarc,

Az ősi harc, örök kudarc,

A teremtés, mely zűrbe vesz:

A földi élet átka ez.

Remény, mely végtelen,

Halhatlan eszmehit,

Mely bukva szüntelen

Csak új erőt merít

A vértől szentelt hantokon,

És zászlaját az ormokon

Kitűzi, bár mélységbe vesz:

Az örök élet titka ez.