AZ ÉLETEM KERTJE

Amott az Ősznek

Kanyargós, ezer utú kertje,

Ázott levéllel bekeverte

A bércek mögül rohant szélvész.

És ott lebzselnek

Az Őszben százan és százan

Művész-búval vagy kackiásan,

Mintha az csak sétatér volna.

Járnak az Őszben,

Színeit butául isszák

Szemeik, a sohase tiszták,

Kik ingyen kivánnák az Őszt is.

Járnak, taposnak,

Hol valaha én jártam szebben,

Az én sok utú életemben

S nem foghatok korbácsot rájuk.

Élet közében,

Halom-közében a Multnak,

Hol szélvészek ordítva fújnak,

Az én kertem mások prédája.

Október napja

Rájuk már kacagva köszönt le,

De hogy itt egy élet ment tönkre,

Mit bánják a kedves turisták?

S járják a kertem

Ártatlanul a derék balgák,

Nem tudják vagy nem is akarják,

Hogy ez: az én Életem kertje.