Az életemet...

Az életemet kérném tőled, ó Sors,

Mert elraboltad szép életemet,

Nem követelhetem, mert nagy robottól

Aléltan, szolgád vagyok már neked.

Ó egykoron, fönséges májusában

Nagy indulásnak: szabad voltam én,

De akkor, remetéje mély magánynak,

Az életről csak mesét tudtam én!

Tömjénes és könyvtáras ifjúságom

Tűnt idejére úgy néz tört szemem,

Mint hervatag kertekre vézna várrom,

Az ifjúság legenda csak nekem!

Az életemet kérném tőled, ó Sors,

A szürke hórák mély, holt tengerén

Egy piros alkonyt, mely tűnő, de csókos,

E tájról így, ó hogy menjek el én?

Az üdv, a rózsa, a boldog majális

Mind, mind ígéret, mely nem teljesül,

Könnyezve vár a korai halál is:

A sírok ormán késő a derű!