[Az életnek hasznát...]

Az életnek hasznát csak azok aratják,

Kik magokat ebben mélyen nem avatják.

Aki e világon nem él e világnak,

Boldogtalanságát tartsa boldogságnak.

Nem célom az Isten kezeit gúnyolni,

Nemes alkotmányát rútúl ócsárolni,

Momussal nem kötök gáncsot munkájába,

Isteni hatalma tágas piacába;

De hogy a bűn már ezt Babylonná tette,

Illő s nagy okosság elfutni mellette.

Ezt becsűljük-é hát, ki nem becsűl minket,

Lábával tapodja minden érdemünket?

Ki az indúlatok rejtekit kinézi,

S adományját ahhoz szabja és intézi,

Akinek a szívét izzasztja és rázza

A nagyravágyásnak szerelme s hagymázza?

Az égig nőtt arany hegyekre vezeti,

És onnan adózó bányákra űlteti.

Minden bujaságra ingerlő dolgokkal

Bíztat, mint megannyi gyújtó kanócokkal.

Mit ád a szerencse, a világ kockája,

Annak is, akinek messze ér pálcája?

A férgek rágják ki a selymet s tafotát,

Egy sárház váltja fel a gazdag palotát.

Lássad e világnak csalárd mesterségét,

Hogy titkolja minden dolog kicsinységét.

Ennek oly múlandó minden ajándéka,

Mint a nappal látszó testeknek árnyéka.

Csak név a méltóság, nem valóságos rang,

Hogy szembe uralják az embert, csupa hang.

A bujaságot is jobbnak nem találom,

Ez is csak egy halált hozó, rövid álom.

A főldet tapodod, felnéz ábrázatod,

Az ég a te hazád, azzal azt mutatod.

Csak azért lettünk-é, hogy szenvedjünk, tűrjünk,

Itt légyünk és járjunk, ételt, italt szűrjünk?

Hát itt van a határ, többet nem reménylünk,

Az oktalan barmok sorsa közös vélünk?

De hisszük, lelkünket más, jobb élet várja,

Bár testünket a sír kebelébe zárja.

Vesszen hát magának e világi élet,

Noha ezt megvetni nem kevés ítélet.

De senki a szívét ehhez ne ragassza,

A halált vagy a más életet válassza.

Itt a példa; ez az, akinek holt teste

Magának nyugvásúl ez helyet kereste.

Ez az, akit hívok tanúbizonyságnak,

Ki e világon élt, nem élt e világnak:

És mint a vízben is látszanak csillagok,

Holott az ég bóltján függenek ők magok:

Úgy is látszott itt, de oda felhágott,

Hol az Úr készített néki boldogságot.

Életét csak annak szentelte és adta,

Aki a keresztért fiának fogadta.

Ez az igaz atya, e’ hágy örökséget

Fiainak, amely soha nem ér véget.

- - - - - - - - atyja, mely nevezet

Még ma is sokakba kedves emlékezet!

- - - - - - - - fogadta méhében,

E’ nevelte híven erőtlenségében.

Ennek gondja alatt jutott az időre,

Melyben alkalmatos volt a jegygyűrűre.

Szóllana, az áldás függ mintegy a nyelvén,

De nem szólhat, az Úr szele érdekelvén.

Végső tekintete, végső sóhajtása

Kedves magzatinak egy summás áldása.

- - - - - - - - - - - - - hív párja

- - - - - - - - asszony is megvárja.

Várja, hogy atyai áldásod vehesse,

Utólsó csókodnak lehessen részesse.

Néked elég áldás nagyérdemű férjed,

Ezt Isten különös gondjának esmérjed.

Ez a szent ház egyik megmaradt Atlássa,

Oskolánk oszlopa, oktató Pallása;

Ez a Palladium, ezzel áll fel Trója,

Míg ezáltal Isten javunkat megója.

Ezért sóhajtásink párázati mennek

Királyi székihez az erős Istennek,

Hogy a nyavalyákat tiltsa tőle messze,

És drága életét sokáig terjessze.

Utolsó áldását adja - - - - - -

- - - - - - - - - - - - - társának.

Leányi hűségét néki is esmérte,

Kivánja, az egek hogy áldják meg érte.

Légyen az Úr gondja éltetek védelme,

Hogy a történettől ne légyen sérelme;

Végre pályátokat midőn elfutjátok,

Oda juthassatok, ahol van atyátok.

Már ti eltörődött tagok, nyúgodjatok.

Ti pedig, szomorú felek, vígadjatok,

Hogy jó atyátoknak teste mikor meghűlt:

Lelke a boldogok hazájába repűlt.