Az elhagyott Leány.

Hát csak elhagyhattad

meghitt hölgyedet?

‘s gazdagabbnak adtad

lepke szívedet?

Könnyen megcsúfoltad

tiszta lángomot,

könnyen meggyilkoltad

boldogságomot.

Nézd a’ gerliczét; mint

sírdogál!

melly pár nélkűl nyugtot

nem talál.

Én is siralomban

töltöm éltemet,

‘s áh csak hüs síromban

végzem senyvemet.

Edzett szívű, érzéketlen

férjfi nemzetség!

mért tebenned olly hitetlen

a’ csábító édesség?

‘s áh! erőtlen lyánynemünkben

mért olly lágy a’ szív?

megcsaltt lángunk nyíltt mellyünkben

mért nem hűl el, mért olly hív?

Tik kegyes szívünkkel

mint laptával játszotok,

mellyrűl csak éltünkkel

húll le lánczotok.

‘S mégis tőlle hű szerelmet

kíván gőgötök,

mellyért gondot, bút, gyötrelmet

hoz kegyetlen nyűgötök.

’S én illy szívkányáért

rontsam kedvemet?

Kegytelen jármáért

öllyem szívemet?

Tőlle csúfoltatni

haggyam lángomot?

tőlle gyilkoltatni

boldogságomot?

Mást választok én is

férjemnek,

‘s rabjármába fűzöm

kényemnek.

Így a’ kéj’ keblében

töltvén éltemet,

fenntartom böcsében

asszony díszemet.