AZ ELHAGYOTT

Csüggedő mell, égj sanyarú bajodban,

Égj, mig a lágy szív ki nem ég belőled.

Ah az elpártort szerelem, reménység

Sírba temetnek.

Lelkemet bú, gond komorítva nyomja,

Mint az égig nyúlt hegyet a nehéz köd.

Hajh! s mivé tesz még, hova ránt dühében

A fene kétség?

Enyhülést várok, s epedés szakad rám,

Nyugtatást kérek kitörő hevemben,

És hideg csalfán hitető igéret

Hat füleimbe.

Ám de majd eljő, el, az édes álom,

Mely az érzésnek szünetet parancsol:

Akkoron, gőgös, közelíts oromhoz

S lásd mire vittél.