AZ ELSŐ IBOLYÁHOZ.

Ki megnyitod kelyhed mosolygva, kéken:

Légy üdvöz, üdvöz, kedves ibolya!

A szép tavasznak első mosolya,

Oh légy, a hű emlékezet nevében!

Ilyen volt ő szelid szemével épen!

Mely hirdeté, mit lelke gondola,

Ártatlan élte csendesen folya,

Mint a patak, rejtő bokor tövében!

Nem érte ő az ibolyás tavaszt,

Mely zöld lombot és édes dalt fakaszt

Vidékein az új éltű ligetnek;

És keblem zordon téli pusztaság,

Hol bánat és szív, alvó gyöngyvirág!

Fájó beszédben téged emlegetnek!