AZ ELZÁRT KIRÁLY-LYÁNY

Mosolyom, e pajzán király-lyányt,

Vén, bús kapukkal, íme, elcsukom,

Arany-haját, nagy gyermek-szemét

Utálom, irigylem és unom.

Haját tépje, szemét kisírja,

Hadd öregedjék együtt meg velem,

Szokjék sötéthöz s maradjon el

Tőle is a kandi szerelem.

Emlékezzék, mikor csókoknak

Volt balzsamos, ezer, napos napuk

S csók-csengőre nyíltak szívesen

S ifjasan a zárt tömlöc-kapuk.

Fonnyadjon el gőgös pártája,

Mely a csók-díj selyménél szennyesebb

S gyógyítsa meg vágyát az Idő,

E bizsergő, enyhe, drága seb.

S majd hogyha a kapuk kinyílnak,

Felejtette légyen azt, ami volt:

Megölelem a fonnyadt, ősz lyányt,

Az aggszüzült, tört halál-sikolyt.