[Az emberi nemen...]

Az emberi nemen óh mely méltó jussal

Sírhat az érzékeny szív Heráklitussal!

Óh mely méltán lehet keserű könnyeknek

Forrásivá válni a síró szemeknek.

Méltán nem engednek véget a nyögésnek

Sok bajai ezen nemes teremtésnek,

Melyek számosabbak a fövenyeknél is,

Többek a mezőben lévő fűveknél is.

Könnyebb számbavenni a tenger cseppjeit,

Könnyebb a zőldellő fáknak leveleit,

Mint ezen kérdésre adni feleletet,

Keserűvé amik teszik az életet.

Nem szóllok hát róllok, ezzel, hogy bánatom

Nagyobb, hogy mint szólni tudnék, megmutatom.

A kisebb fájdalmak nyögnek és jajgatnak,

A nagyobbak némák, bámúlva hallgatnak.

Ti temető helyek gyászos sírhalmai,

Ti holtaknak bennek heverő csontjai,

Ti gyászos oszlopok, melyeket a hűség

Emelt, kiken írva van a keserűség,

Légyetek helyettem bőlcs prédikátorok,

Légyetek ékesen szóló orátorok.

Mondjátok meg, hogy tireátok csorgának

Könnyhullatásai sok édesanyának!

Mutassátok meg az itt általmenőknek,

Rajtatok oly fűvek mely számosan nőnek,

Melyeket kóstolnak sok árvák anyjaik

Szemeikből áradt könnyhulltásaik,

Melyeket sok özvegy jajos párázatja

Megnedvesít, mikor hív férjét siratja.

Ne tagadjátok el, hogy bizony nagyon sok,

Akikkel az égnek vagytok már adósok.

Akiket az égnek mind vissza kell adni,

Mikor az utólsó nap fel fog virradni.

Te a többek között, óh síralom halma,

Melybe temetve van sok árvák oltalma,

Te szólj s add tudtára az itt útazónak,

Tartsa az életét hogy változandónak.

Javai, amiket csak azok tartanak,

Míg élünk, bennünket sokszor megrontanak.

Melyek, míg életünk van legjobb korába,

Megjelennek nálunk egy nem várt órába.

De ha egy kevéssé hanyatlik életünk,

Örömünk közűl csak egyet sem lelhetünk,

S azok, amelyekbe találtuk kedvünket,

Már akkor elhagyják megúnt életünket,

Mint az oly madarak, amelyek nyárára

Hozzánk jőnek, de elmennek nemsokára,

Elhagyják főldünket, messzire repűlnek,

Mihelyest az idők egy kevéssé hűlnek.

Minden gyönyörűség így szalad előlünk,

A jókedv, az öröm így tűnik el tőlünk.

Szóljad, gyászos halom, ez igazságokat,

Megtanítván rájok az itt útazókat.

Vagy mivel te nem tudsz szólni e táblának,

Amely állíttatott egy édesanyának,

Amely emeltetett az emlékezetnek

Kezei által a buzgó szeretetnek,

Légy hív őrzője, hogy ebből megtessék a’,

Hogy ez élet csak a szerencse játéka.

Tartsd meg, hogy tudják meg, akik itt elmennek,

E sírba hogy kinek tetemi pihennek.

- - - - - - - - az, ki ide tétetett,

Óh mely sok jó vele sírba temettetett.

Nemes - - - - - - hűséges atyának

És - - - - - - - szerelmes anyának

Hív gondviselése között neveltetett,

A nemeslelkűség útán vezettetett.

Ezek hűségeket, mivel mentek porba,

Maga köszöni már az égi táborba.

A szeretet őtet - - - - - - - - hozta,

Hogy - - - - - - - - - - - - áldozta

És páros életek, míg az Úrnak tetszék,

A megért gabonát - - - - - - metszék,

Mert az ezt követő jajos esztendőbe

Esküdt férje ment a gyászos temetőbe.

Így vált el egymástól két szív, mely lett eggyé,

Mikor - - - - - - - lőn síralmas özveggyé.

Fél esztendő vala, amíg gyászosságba

Élt, már most férjével van a mennyországba.

Ilyen a szív, amely igazán szerető,

Társától sokáig messze nem lehet ő.

Amíg az élőknek seregében éle,

- - - nyarakat, teleket szemléle.

Számos esztendők, de óh bizony azoknak,

Kik halálán sírnak, nem látszanak soknak.

Szerelmes magzati, titeket végtére

Hív hideg karjai megölelésére.

Rebegő nyelvének haldokló szózati

Titeket szólítnak, kedves magzatjai.

Jertek, ez egy-két szót, melyet szól hozzátok,

Kegyes szívetekre híven felírjátok,

- - - - - - tudom, hogy veled a bánat

Engem, hív anyádat, keservesen szánat,

Tudom, hogy jó szíved érettem hidegszik,

Hogy a koporsóba testemet szegezik.

De szűnjék bánatod; e siralmas eset

Mert a bőlcs Istennek tetszéséből esett.

A hatalmas Isten minden veszedelem

Ellen légyen neked őriző védelem.

Szerelmes - - - kedves férjed párja,

Szakad szemeidből gyöngykönnyeid árja,

Hogy árvává lettél, de bízzál, az egek

Szomorú szívedhez nem lesznek hidegek,

Mivel áldott férjnek bízálak kezére,

Én érettem a’ lesz életed vezére.

Híven ápolgassad kis unokáimat,

Így újíthatod meg elmúlt napjaimat.

- - - - - - - - forró hűségedért

Adják meg az egek a megérdemlett bért.

Bánatos árváim - - - most már

A veszély rajtatok második ízbe jár,

Mert könnyes szemekkel, ím, megholt atyátok

Mellé temetitek szerelmes anyátok.

Már minden óltalom eldűlt mellőletek,

Ím! védelem nélkül maradt életetek,

De bízzatok, bizony a siralmas árva

Előtt a jó egek nincsenek bézárva.

Úgy légyen intézve ifjú életetek,

Hogy mi, megholt szülék, éljünk tibennetek.

Menj el már, útazó, de forgasd eszedbe,

Amit utóljára mondok, életedbe.

Hogy nyomorúságos, kétséges az élet,

Hogy bajra született, aki emberré lett.