AZ EMBERI NEMNEK MUNKÁIRUL

Nézzed a sok embert együtt, hogy ögyeleg

S élete, halála közt miként kevereg.

Egyik a méltóság árnyékába vakult,

Másik a bujaság tengereibe fúlt.

Ez a dicsőséget közöttünk harcolva

Fegyverrel keresi a vérben mászkálva;

Egyik koldulással enyhíti éhségét,

Más királyi székben nézi dicsőségét.

Lármát, csatát hallasz népes világunkban,

Hol annyi különbség lett állapotunkban.

Ez nyög, amaz nevet, részeg örömében

S noha halál fija, vigad életében.

Hány szín alatt látjuk veszendő sorsunkat,

Noha egy temetőn leljük halálunkat.

A természet egyként csinálja életünk,

Mellyet árnyékokkal megkülönböztetünk.

Ez nem ember, csak rab; amaz parancsolhat,

Nem teremthet ugyan, hanem halált adhat.

A földre borulván retteg egy királytul,

Mert élet s halál jön ennek hatalmátul.

Nagy hivatalokra osztánk fel magunkat,

Mellyel változtatjuk sokakban sorsunkat.

Ez ennek, más másnak öltözik színébe;

Gyűlölséget gerjeszt a ruha szívébe;

S így ő osztán annak ellenségévé lész,

Ki magára, mint ő, nem ollyan ruhát vész.

Így az emberi nem magában hasonlik

S szűtt-font csudái közt harcolván kínlódik.

Mikor szabadságát kereste, rabbá lett,

Maga hatalmával magára jármot vett.

Sok törvényt talált már a nyughatatlanság,

Mellyet kárhoztathat a józan okosság;

De emberi nemünk, sorsában bódulván,

Nem tudta, mit csinál, fegyveri közt hullván.

Ez halhatatlanná akart köztünk lenni,

Másik a világnak törvényt akart tenni.

Césár felhág Róma királyi székébe,

S mégis mint rab, úgy vész fényes életébe.

Likurgus is régen a halandóságban

Mennyországot akart csinálni Spártában;

De meg nem maradott feltalált törvénye,

Leverte munkáját a nép szövevénye.

Szélvészeink között minden elváltozik,

Ami ma virágzott, holnap az elmúlik.

Ne szegezzük magunk a dúló százaknak,

Mellyek törvényt szabnak minden vett módiknak.

Ők rontnak, építnek cselekedetinkben,

Új-új törvényt hozván vélekedésinkben.

Nevessük bajait némely társainknak,

Kik rendet szabnának változásainknak,

Kik a futó időt kötözni akarják,

S hogy nem áll szavoknak, magokat is marják.

Hagyjuk el, hadd menjen a világ magába,

Melynek változni kell szüntelen dolgába.