Az emberiség s a szeretet

Felfogadtam száz-meg-százszor,

Nem fogok szeretni másszor;

Felfogadtam, semmi lyány

Rabbilincsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is voltam,

Hogy szerelmekhez hajoltam:

Azt is mondám, mind bolond,

Aki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,

Egy asszonnyal sem beszélek;

S bár Heléna volna is,

Még sem kapnék rajta is.

Gyűlölöm minden nemével,

Bájoló tekintetével,

Gyűlölöm! - Mind csalfa kép,

S még talán csalfább, ha szép.

Felfogadtam mindenekre,

Rá se nézek őkemekre;

Mert mind vesztembe kerűl. -

Meg is álltam emberűl.

Jaj, de fojtó únalommal

Bánat szálla rám egynyommal,

S a szerelmes kény helyett

Gyűlölség foglalt helyet.

A barátság s kedv megszűnék,

Tréfa, nyájasság eltűnék;

Csak setétes gondolat

Vont körűltem gőzfalat.

Csak rettentő képzelések,

Csak kegyetlen érezések

Ostromolták lelkemet,

Úgy gyötörtek engemet.

Semmi virtust nem kerestem;

Embergyűlölésbe estem,

S már egészen ellepe

Lelkestől a sárepe.

Már az elmém is tompúla;

És csak - csak kevésbe múla,

Hogy fejembe nem lövék. -

Mégis elmémhez jövék.

Légyen hálá! észrevettem,

Hogy bolondgombákat ettem.

S felkiálték: „Grácia!

Megbocsáss, szép Cipria!”

Jertek, óh angyal-személyek,

Hogy megint, mint ember, éljek!

Elvetettem pisztolom -

Szép orcátok csókolom.

Véletek hát szívet váltok,

Szép embernék, s így kiáltok:

„Mind bolond, ki nem szeret,

Vágasson magán eret!”