AZ ÉN KOPORSÓ-PARIPÁM

Éjfélkor jön az álom-fickó,

Kevés szavú, rossz szemü, fürge.

Dobol egy fekete koporsón,

Táncol bolondul a kezein

S röhögve mondja: »Ülj le, ülj le.«

És jön a másik, jön a többi,

Forognak, mint az ördög-orsók.

Csak a szemük néz mindig engem

S akit reszketve lovagolok,

Ezt a titokzatos koporsót.

A bal kezemben véres kantár,

Suhogó ostor van a jobban.

Gyí, gyí, kergetem a koporsót.

A fickó-had zúg, kereng, röhög

S a szívem csak nagy néha dobban.

És tótágast állnak a fickók,

Sötét van és kén-lángok égnek

S adnak, íme, újabb parancsot,

Tréfásat, vigat és iszonyút,

Ezek a kegyetlen legények.

»Kacagj, amíg a hajnal eljön,

Vágtass azzal a táltos-lóval.«

És én kacagva nyargalászok

Vérvevő álom-fickók között

Paripámmal, a koporsóval.