Az erdő

Szeretem fáid zizzenését,

Rejtelmes árnyvilágodat.

Ha elgyötört a gond, a kétség,

Hün őrizték meg titkomat.

Szivemnek rejtett gerjedését

Fünek-fának ki nem beszélték.

Erdő, te jó vagy s részvevő:

Rejtsd el, ki bús és szenvedő.

Beh jó sötétzöld fáid árnya,

Ha izzó égről tűz a nap

Ha meg vagy sértve, megalázva:

Pihend ki erdőben magad.

Oh mert a harcz, a földi lárma

Elnémul e zengő magányba’,

Ahonnan mit se lát szemed,

Csak szeliden kéklő eget.

Szellőtül ringó kebeledre

Boruljon, ki magányt ohajt.

A fák pajzánul enyelegve

Gunyolnak itt minden sohajt.

Kinek nem jő meg itt a kedve -

Már élve holt, el van temetve,

Ki téged, erdő, nem szeret:

Még nem örült, nem szenvedett.