Az erdő állja

Itt, mésszel írva

Erdőtalajába,

Az útközépre,

Fehér festékkel, hogy mindenki lássa:

Kampóskereszt.

Eszembe jut:

Barangolva az otthoni erdőben,

Ősszel, tavaly,

Elémbe villant

Vad-vörös mezőben

Szakasztott ilyenmódon, útközépen

A sarló s kalapács.

Jönnek és mázolják az útközépre,

A földre és a fákra, -

Rikoltó kicsi fény-jelzéseik

Ők idecipelik

A hallgató, az óriás magányba.

Mi közöm hozzá?

Szólna az erdő, hogyha szólni tudna,

De nem tud szólni,

Hát hallgat és állja

A politika reklám-jeleit,

Mint a szerelmesek krixkraxait.

És éli körülöttük

A saját egyetlenegy életét.

Rügyet hajt, zúg egy boldog nyáron át,

S ha ideje jön:

Leejti levelét.

És eljönnek a sebes záporok

És eljönnek a halk őszi esők,

Jönnek az erdő tündér-mosónői,

A nagy, szapuló, tisztító erők

És jön a hó,

Az embernyomot eltakaró hó.

És jönnek

Az évek, évtizedek, századok,

S olyan mindegy: fábafaragott szív,

Kampóskereszt,

Vagy sarló-kalapács volt az a nyom.

Ki látja meg a mindíg-élő erdőn

És az örökkévaló avaron? - -