Az eredet felé

A vers, a vers csak egy patak,

És én is egy patak vagyok,

Fölöttem csillag tündököl,

Alattam örvény kavarog.

Egy más patakba valahol

Harsogva beleszakadok.

Patak vagyok, patak vagyok.

Patak: ép szemmel látható,

Patak: ép füllel hallható.

Bennem véres kéz, szennyes kéz,

Tiszta kéz, egyként mosható.

Patak vagyok, lélek vagyok,

Fölöttem csillag tündököl.

Alattam örvény kavarog,

Egy más lélekbe valahol

Harsogva beleszakadok.

De mentél-e már fölfele?

Patak partján, meder nyomán

Mentél az Eredet fele?

Ahol a víz, a vad pogány

Gránit-ágyát fektette le.

Mert keresztelnek bár vele:

Ő maga marad vad pogány,

Pogány erőnek kútfeje.

Patak partján, meder nyomán

Mentél az Eredet fele?

Egy sziklafordulónál láttad

Kettéválni a patakot?

S két új ágra az egyik ágat

Szakadni nemsokára, láttad?

S a végtelenig így tovább?...

Hogy követni az agy kifárad

S követni elkopik a láb.

A hajszál-ereket követted

A végtelenig így, tovább?!

Ezek a versem ősei.

Ezek az én elődeim,

Millió rejtelmes hatás:

Harmat-verés, sugár-csapás,

Jég-szakadás, hó-olvadás,

Zsoltáros forrás-buggyanás.

Ezek az én elődeim.

Szent döbbenettel gondolok

Rájok, míg medremben futok

S tajtékzom sorsom kövein.

Mind, mind az én elődeim.

S ha ősöm millió hatás,

Harmat-verés, sugár-csapás,

Jég-szakadás, hó-olvadás,

Zsoltáros forrás-buggyanás:

Legyen e vers most ükeimre

Telt-hangú, zengő áldomás.

Kik hangom zengővé tevétek,

Hozsánna: millió hatás!

A vers, a vers csak egy patak,

S én vele egy patak vagyok,

Fölöttem csillag tündököl,

Alattam örvény kavarog.

Egy más patakba valahol

Harsogva beleszakadok.