Az esti korzón

Fent csillagos az ég

s a nagy, merev, titáni csendburában

parányi, zsongó darázsfészek:

a város.

Különös, buta, kis világ

hol zöngő nótát zümmögetnek

a mámoros zenészek.

Fent csillagos az ég

lent zsibong, törtet, fut, liheg,

zörög, zenél, mulat a város

és szerteszét

a nagy ívlámpák végtelen,

hivalgó, tündéri sora

vakító fényt sugároz.

Fent csillagos az ég,

de a felséges, égi, nagy csodára

még pillantást se dobnak

az emberek:

hiszen a lámpák szebbek, jobbak,

közelebb vannak, fényesebbek,

mint a csillagok.

Villogó tűzben szikrázik a korzó,

újult erővel zúg fel a zene,

kering, röpköd a parfüm-illat – –

fentről pedig ezalatt csendben,

szomorún fut le

egy meg-nem látott, remegő,

fehér, kis csillag.