AZ ESZTENDŐ VÉGÉN.

Mint habja a sebes folyónak

Sietve zúg alá,

És nincs erő, mely a lezajlót

Visszafordítaná:

Nap nap után elment, betöltve

A megszabott határt,

S mi érezzük, hogy életünkből

Egy év megint lejárt.

És oh mily év volt ez! hozott ránk

Bút, gondot és sanyart...

Fejünkre gyászt tőn és szemünkből

Kínos könyűt facsart;

Mély csügedésbe ejtve gyakran

S hálót vetett elénk...

Ah, csuda volt, hogy el nem estünk

S meg nem emészteténk!

És mely nekünk vajmi kevés jót,

De sok gonoszt adott:

Rideg szóban említsük-é a

Lefolyt órát, napot?

Az évre hangos, terhes átkot

Kiáltva szertelen:

Emléke is legyen szivünkből

El-kitörőlve...? Nem!

Kényeztet a jó sors; - kevéllyé

Tesz, bűn- s bukásba ránt;

A bajt, nyomort ösmérje keblünk

Gondos kertész gyanánt!

Ennek keze gyomlál ki onnan

Nagy-sok mérges gyomot,

Mely annyi szép erény-virágot

Növésben elnyomott.

Az Úr bölcs, jó, ő adja nékünk

Az édest, keserűt;

Amazt fogadd hálaadással,

Ezt gyáván ne kerűld!

Ő hordja e roppant világnak

Örök nagy gondjait...

Öröm- s búban, élet- s halálban

Kössön hozzá a hit!

Hangozzanak fennen szivedben

Az erkölcs szavai,

Légy, a magas célt nézve, ember,

Keresztyén s hazafi!

Áldozz, hogy a szent láng ezer szív

Fagyát olvassza fel,

Tudj hatni, tűrni és szeretni,

Meghalni is, ha kell!

Igy semmi nem szülhet sziveden

Aggályt, réműletet,

Lábad oroszlányokra, s áspis-

Kigyókra vetheted!

Jöhet jó s rosz év; - bú, baj árja,

Amely feléd rohan:

Megállhatsz minden rázkodásban

Nyugton és boldogan!