AZ IDEGEN ARCOK

Ha idegen arcokat nézek,

Arcom ijedten földre vágom:

Óh, Istenem, mennyi más arc van,

Mennyi más arc van a világon.

Mennyi borús szem néz szemembe,

Mennyi homlok sápad rám némán,

Mennyi vádló álom és rejtély,

Mennyi nagy szomoruság néz rám.

Mennyi vád terped minden arcon,

Vádja letűnt s jövő időnek,

Mint láncos rab, félve, bűnbánón,

Csak föl-fölnézve nézem őket.

Valaha minden arc magáért

Vívott egy szörnyűséges harcot

És állanak rab ellenekként

Egymással szemben most az arcok.

Már-már alig is emlékeznek,

Hogy egykor egymással csatáztak,

De ott ég minden ember-arcon

Látatlanul kudarc, gyalázat.

S minden arcot, idegen arcot,

Midőn elfog a titkos emlék,

Legalább egyszer földerítni,

Megragyogtatni be szeretnék.