AZ IFJÚ TÖRÖK ESETE

Allah nagy úr, és Mohammed örök,

Hazament egyszer az ifjú török.

Hátul a sarka, és elöl az orra,

Ment, ment, de otthon zárva volt a porta.

S hallja, hogy nejét, szép Drinápolyt nyalkán

Csábítgatja ott bent a fránya Balkán.

Az ifjú török szólt: ez nem öröm,

A fényes kaput rájuk betöröm.

A fényes kaput ő tényleg betörte,

És elsárgult dühében, mint egy körte.

Ó, olvasóm, ezt néked nem kivánom,

Neje épp csalta őtet a - divánon.

És szólt a török: e tény búsitó.

Szólt s úgy tett, mint az egyszeri zsidó.

Mást mit tehetett? egy cifrát kivánt,

S büntetésül kidobta a - divánt!