Az ihlet perce

Fejembe szállott a fekete méreg,

szemembe fürge részegség piheg.

Kávén, dohányon dőzsölök, henyélek,

mint a komoly, vidám keletiek.

A földi álmok lassan elsuhannak,

búcsúzva integet felém a fény.

Megyek: vonatja lettem önmagamnak,

s lázult erem csak azt kopogja: Én.

Szegény szobám ijesztően kitágul,

dalok suhannak át a másvilágból,

a gyertya bordó napként néz reám.

Indul a könyvtár, mint egy büszke gálya,

a padló életemnek szaharája,

és egy pohár víz a nagy óceán.