Az iskolában hatvanan vagyunk.

Az iskolában hatvanan vagyunk.

Szilaj legénykék. Picik és nagyok,

s e hatvan ember furcsa zavarában

a sok között most én is egy vagyok.

Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,

a fekete táblácska és a kréta,

a szivacs hideg, vizes illata,

az udvaron a szilfa vén árnyéka,

s a kapunál - az arcom nézi tán? -

egy idegen és merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,

lélekzet-visszafojtva, félve nézem,

hatvan picike fej egyszerre int,

s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.

Hatvan picike, fürge szív dobog,

hatvan kis ember, mennyi sok gyerek.

Amerre nézek, mint egy rengeteg,

kezek, kezek és újra csak kezek.

Mint kócbabácskák a török bazárba,

egy hűs terembe csöndesen bezárva,

az orruk, a fülük, mint az enyém,

s a feje is olyan mindenkinek.

Mivégre ez a sok fej, kéz, fül, orr,

sokszor csodálva kérdezem: minek?