Az ismeretlen katona

Én nem ünneplem őt, én gyászolom

Fekete posztós dob nélkül, magamban,

De milliók nevében, akik élnek

És föltámadnak majd egy szép napon

A sírból, mit ma országnak neveznek.

Én nem ünneplem őt, én átkozom

Vezéreit, kik vérmezőre vitték

Fiatal testét, ifjú álmait,

Szabad jövőjét, boldog büszkeségét

Idegen célért, idegen pokolba.

Én nem ünneplem őt, én siratom

A vértanút, ki mások vakhitéért

Az Antikrisztus lovasát követve

Az embertelen, gyilkos kötelesség

Parancsszavára az árokba fordult.

Én nem ünneplem őt, én jól tudom,

Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt,

Melytől bódultan tántorgott a nép

És innen és túl vér a vérre támadt

És innen és túl a halál tanyázott.

Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,

Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini

S a többi mind, elnémult ajkaikkal

Az égbe és szívünkbe azt kiáltják:

Elég legyen a meddő pusztulásból

És vesszenek a rombolásra bujtók!

Én nem ünneplem őt, a sírokon,

Melyek a földet dúsabban borítják,

Mint a vetés, nem taposok gazul,

Halálukért hirdetve új halált,

De vallom és hiszem, hogy szent az élet,

Szent, szent, százszor szent. Ámen.

Úgy legyen!