Az ismeretlen, végtelen temetőben

Az ismeretlen temetőben

én, ismeretlen, kósza lélek,

keresztek közt, gyászdalt dalolva

virágosan megyek az éjnek,

s sírok: ki tudja, miért, miért nem?

Megsápadtam, míg ideértem.

Zörömbölök fekete lámpán,

följajgatom a síri alvót,

véres pipacs zizeg nyomomba,

és szertartásosan lehajlok

az ismeretlen sírhalomra,

mint hogyha anyám sírja volna.

Valami űz, valami kerget,

hogy legyek a múlt folytatója,

egy ismeretlen, bús halottat

keresek már egy élet óta.

Kezem elszáradt koszorút fon

s az alvó gyertyát lángra gyújtom...