Az istenek osztozása

Hogy a vén Saturnus kiholt

Az egek trónusából,

Már semmi örökös nem volt

A chaosz sexusából,

A rendek közt nagy lárma lett

A futurus Kronprinz felett

A mennyei Diétán.

S minthogy az öreg megette

Részeg fővel fiait

S ezeknél inkább szerette

Titán atyjafiait:

Megmondták categorice,

Hogy vi legis pragmaticae

Junót teszik királynak.

Követvén a magyarokat

Trónusba is űltették

S így a deputatusokat

Már széjjel eresztették

S a palota ajtajába

Kitett bellica cassába

Tíz konc papirost hánytak.

Hogy a vének eloszlának,

Actu lárma támadott,

S az öreg sanctiójának

Mindjárt nyaka szakadott,

Mert hárman contradicáltak,

A gyűlésre apelláltak

Az új electióért.

Jupiter, a vén istennek

Egy ismeretlen fia

Kihírlelte mindeneknek,

Hogy a nagy monarchia

Őtet illetné s testvérét,

Azért adják ki a bérét,

Mert ő sem fattyú-gyermek.

Erősségűl produkálta

Az atyja bibliáját

S ebből mindjárt demonstrálta

Genealogiáját;

Mert az első paginára,

A biblia táblájára

Fel vólt írva a nevek.

Az is Notabénébe volt,

Melyik mikor született,

S hogy Jupitert megette volt,

A többivel is úgy tett,

De részeg fővel firkálta,

Hogy megholt, recognoscálta

Azelőtt harmadnappal.

Hozott is erről levelet

Az egri esperestől,

Hogy ő az, akit megevett

Az apja mindenestől;

És őt Jupiternek hívják,

Dictum. - Ezt recognoscálják,

Mert ha nem, ebet fognak.

Nolle velle a mágnások

Megismerték királynak,

Bátor a szűr alól mások

Másképpen voksolának.

De mivelhogy a pap mondja,

Bátor bolondok bolondja,

Fenekestől igaz az.

Kitették hát szegény Júnót

A papok kontójára,

Jupitert, Neptunt és Plútót

Juttatván trónusára

Így az erő és a scelus

A venerabilis clerus

Quidquid oppugnat, ruit.

Mit volt tehát már most tenni

A szegény királynénak?

Hová tudott tovább menni?

Hogy a csetepaténak

Véget vessen jó eleve,

Önként apácává leve

Pozsonyba a Schloszbergbe.

Azonban a successorok

Cívódnak a trónuson,

Uccu a sok prókátorok

Kapnak a processuson;

Míg perelt a három gyerek,

A vén Isten-presbiterek

A táblánál kushadtak.

Jupiter csak azt vitatta,

Hogy övé az elsőség

S már rég intabuláltatta,

A királyi felsőség

Specifice őt illeti,

Az öccseit ki is veti

Minden aviticumból.

Azonban ő insurgens volt,

Vért ontott hazájáért;

Négy krajcárért majd meg is holt,

Ha kellett királyáért.

Innet a consectarium,

Hogy tehát az Imperium

Isten uccse övé lesz.

Neptun úgyis Angliában

Matróz volt s soká lakott,

S a kapitoliumában

Ott nem oly sokat rakott;

Osztán ő meg kálvinista,

Én pedig vénebb s pápista,

Hogy lenne hát az első?

Pluto öcsém nem kívánja,

Mind Jupiter, a trónust,

Magát kelmetekre szánja,

Sőt minden apai jusst

Még tavaly, hogy barát leve,

Finalissime kiteve

Az alfőldi klastromba.

Denique a plebánusnak

Nincs voksa a világba,

Majd lesz a franciskánusnak

Elég a mennyországba.

Osztán nekik se gyermekek,

Se lyányok, se feleségek

Nincsen, csak szakácsnéjok.

Hápoktak a vén istenek,

Hogy a dolgot hallották;

Igazságokat mindenek

Egy szájjal kiáltották,

Hogy a kérdést megelőzzék,

Felét süssék, felét főzzék:

Ez volt a judicium.

Prüszkölt a sok kobak isten

S rávert a füleivel,

Mint sok kolop mágnás Pesten

A rongyos Verbőczivel.

Ez volt az egész crisisek,

Sok ökörből lett Ízisek

Így tesznek ám még ma is.

Komám uram subscribálja,

Kigyelmeden már a sor,

Az úr majd coramisálja,

Különben is assessor;

A tanács pecsétnyomóját,

Egy horribilis nagy gólyát

Nyomnak a decretumra.

Ez bizony, mond Neptun, megvan,

Hát mi nem is szólhatunk?

Hiszen nekünk is jussunk van,

Tehát protestálhatunk;

S azért hogy én matróz voltam

És deákúl nem tanúltam,

Csak király volt az apám.

Tovább is jártam sok papnál

Az akadémiákon,

S többet hoztam egy schlafroknál,

S még sok fűzfa deákon

Ki is fognék - hisz tanúltam

Én is, mert ifijú voltam

S rhetor Oxfoniában.

Azért hogy boszorkányságot,

Mint őkelmék, nem tudok

S holmi hókus-pókusságot

Soha nem gyakorolok:

De biz azért, engem ugyse,

Tíszteletes uram öccse

Sem tenné ki a szűröm.

De Pluto pap természete

Sem szenvedhette tovább:

Ím, mond, engem is kivete

Jupiter, s hovatovább

Mindíg csalja a testvérit;

De meg is adom a bérit

More jesuitarum.

De míg az lenne, héj, bátya,

Adja kend ki jussomat!

Mert ha nem, hát majd meglátja

Püspöki hatalmamat!

Azzal a megszokott schémát:

Egy nagy mennykő anathémát

A bátyja fejéhez sújt.

Csaknem főldönfutó leve

A Pluto testvérbátyja,

De, hogy az öccsének heve

Múlni kezd, immár látja.

Szép szóval, no osztozzatok,

Bruderek, csakhogy hagyjatok

Engemet vegetálni.

Dictum factum, úgymond Pluto,

Én az első részt veszem,

Mivel ordine statuto

A papi rendet teszem;

Azomba a minapába

Verbunkos voltam Chinába

Több missionárokkal.

Elhűlt erre szemek, szájok

Az Isten-statusoknak,

Tűzbe jött egész orcájok

A deputatusoknak;

Így van sok kolop senátor,

Két sillabáját ámbátor

Rághatja a nevének.

Ejnye, ejnye, egy vén mágnás

Így prédikál felőle;

Bizony, bizony e’ megint más,

Nem tom mi lesz belőle.

De a nagy consectarium,

Valamint a judicium

Szintolyan véletlen lett.

Fogják tehát az aktorok,

A pápához indúlnak,

Uccu a sok prókátorok

Mind kifelé nyomúlnak.

De míg erre rámehettek,

Ezer pennát is megettek

A felső parlamenten.

Míg az urak odajárnak

Rómába a pápánál,

Addig itthol disputálnak

A papok a táblánál:

A nemes jószágokból is,

Sőt még az asszonyokból is

Sedecimát kivántak.

Mivel tehát ezt a statusok

Nékiek meg nem adták,

Rajta a sok clericusok

Magokat összecsapták:

Máig is, si non ex toto,

Tamen potiuntur voto,

Szakácsnékat tartanak.

Uccu egyszer lárma esik,

Az urak megérkeznek;

A főrendeket keresik,

Kik felgyülekeztenek;

Jupiter a mandátumot,

Az atyai monitumot

A hasáról olvassa.

Rövideden ide megyen

A levél foglalatja,

Hogy mindenik király legyen,

Mivel király magzatja;

Jupiter az égieket

S vélek minden főldieket

Királyi névvel bírjon.

Neptun, mivel Angliába

Soká hajóslegény volt,

A nagy Óperenciába

Sok ideig vándorolt:

Bírjon minden tengereket,

De az apai egeket

Jupiternek engedje.

Minthogy pedig a barátot

Nem is interessálják

A főldiek, a kabátot

Csak Plutonak tukmálják;

S minthogy különben is barát,

Öltözzön kámzsás maskarát

S pusztúljon az alfőldre.

Megállt erre szeme, szája

Pluto János uramnak,

Lángba jött a két pofája:

Nos ez, úgymond, magamnak

Derék levestikom vala;

Megmondta ezt a kabala

Még tavaly, de nem hittem.

Azonban teremtettézte

A cardinálisokat,

Ráncos szemmel körűlnézte

A korhely mágnásokat.

No hisz, mondta, teremtették,

Megtanítlak, szedtevették,

Vas kesztyűbe fütyölni.

Ezzel az ajtót bevágja

S szóba sem áll senkivel,

Nyelvét csaknem széjjelrágja

Sámson úr fegyverével;

Mérgesen állt szeme, szája,

Szerencse, hogy patronjába

Nem volt cündlokra való.

Mond mérgesen: kurvanyátok,

- Farba rúgja az eget -

Pernahajder az apátok,

Locsogtam már eleget,

De nincsen resultátuma,

A fikák argumentuma

Sem használna már nektek.

Torkon üt egy isten-agát,

Nyerget tesz a hátára,

Ezzel frissen kapja magát

Felveti az agára.

Mint Bálámról hajdanába

Mondják, hogy Palestinába

Szamárháton útazott.

Azonban a sok mágnások

Szanaszét eloszlának,

S a többi isten-pajtások

Collatiót csapának:

Pro animis mortuorum

Et pro successu suorum

Mind leitták magokat.

S mikor immár docte voltak,

Csak komáztak egymással,

Ezer kánont is koholtak

Isteni sugallással,

Jupiter pedig Neptunnal,

Mint Augustus Lepidussal,

Éppen úgy cselekedett.

Ő is aztán ittas fővel

Lebukott az ágyára,

Junót, a hugát, erővel

Oda rántá magára.

Ott egyszerre a susogót

Megtette és a kézfogót

Breviter elvégezte.

Egy jó flintát Junó előtt

Kiránt két oszlop közűl,

Mond, ez egész tőltéssel tőlt,

Tetszik a lánykák közűl,

Hogy gyümőlcsöt szakaszthasson

S édes érzést kóstolhasson

E szőrös barack magból.

Fő célja mindig a’ leve,

Valamíg uralkodott,

Hogy a familia neve

Őbenne el nem fogyott,

Ha hiszünk a scriptoroknak,

Holmi Isidorusoknak,

Meg is felelt céljának.

Eddig van az osztozásnak

Egész históriája,

Az egész tanácskozásnak

Rövid theoriája;

Practice a mindennapi

Tapasztalás és a papi

Csalárdság bizonyítja.