AZ Ő KÉPE

Midőn a hajnal elveri álmomat,

S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,

Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,

S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat

A képnek hányom részegűlt hevembe.

Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe

Így sűlyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,

A titkos, édes, boldog suttogások,

Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,

Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,

S sugárival körűle glóriát von.