Az ő szemei

Két szemébe láttam üdvöm

Ég sugárú képzetét,

Fönragyogni bájkörében

Egy örökkor édenét.

Megvetém nyomor világom

Kába, dőre kincseit,

Szent egébe lelve éltem

Szebb korú reményeit.

Fönsugárzik egy dicső nap

Ég sugára, és ha kél:

A tavasz virágzatába

Fúl a néma, puszta tél.

Ám hevén lesorvadoznak

Szép virági áldzatúl,

Hogyha égi ír reájok

Nem repűl lágy harmatúl.

Ah világom, ő virítta!

Véle éltem sírba szállt,

Könnyt szemébe szűm keserve

Harmatáúl nem talált.

Ő adá a percnyi élvet,

Áldja érte Istenem!

Dőre áldzat mind ezekre

Puszta, kínos életem.