AZ ÖREG KÚNNÉ

Tíz gyermeket hozott világra,

Küzdésre, búra, de vitézül,

Szalmás tetőjü kunyhójában

Az öreg Kúnné halni készül.

Benn az ember göthöl a padkán,

Tüdőjének, mint a rossz sípnak,

Meg-megcsuszik lélekző hangja.

Künn vad, téli szelek sivítnak.

Két elviselt, nyomorult ember

Nézi egymást kínnal, haraggal

S meglegyinti a szalmás kunyhót

Szárnyával az ős végzet-angyal.

Sohse örültek s itt maradtak,

Gyermek-haduk fut elszéledve

Szerte e szomorú világban

S ím, kiszáradt életük nedve.

Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség,

Gyermek, rongy, szégyen és a többi

S végül a legnagyobb parancs jött:

Tessék a tüdőt kiköhögni.

Az öreg Kún a multra gondol,

Eszébe jut a lakodalma.

Ölni szeretne. A mécs pislog

S a vénasszony ránevet halva.