Az örök szőnyeg

A világ óriás, dús szőnyegén

Örök egykedvűn dolgozik az Úr.

Zöld réteket sző barna alapon

S fölöttük végtelen derűs azúr.

Fehér mezőket is hágy, csillogó

Fehér mezőket, majd sző csillagot

És napokat aranyból, holdakat

Ezüstből, hogy az éjszín is ragyog.

Virágokat sző, sárgát, violát,

Égő virágot s bús haloványt,

Tenger virágot és dudvát, mérgeset,

Tavaszmezőben kígyót s ifju lányt.

És szürke, sárga vizeket terít

S magyar mezőkön szőke vizeket

És néha, száz vagy ezer év után

Nyugodt kezében a szál megremeg

És vöröset sző, véres vöröset

És feketét, halálos feketét

És maga is borzadva nézi, nézi,

Csak nézi, nézi szörnyű szőnyegét!