AZ ÖRÖMTELENSÉG ÖRÖME

Mosolytalan szám tegnap este

Egy gondolatra rámosolygott,

Mint Krisztus a durva keresztre.

Arra gondoltam: Nap-nyugvással

Milyen öröm már nem örülni

S milyen rekedt az élet-nászdal.

Áldottam a muszájt, a rendet,

Rendjét a nem-lehet-máskéntnek

S azt, aki engem megteremtett.

Ime, elértem a tetőre,

Kihullott minden a lelkemből,

Ami mosolygós, ami dőre.

Elhagyott az óráknak kedve

S nem nézek már ezentúl semmit

Sem örömmel, sem keseredve.

Nem kell reménységgel dolgozni

S tépett lelkemet, mint rossz ponyvát

Újból és újból megfoltozni.

Hogy nem lesz több mosoly-vetésem,

Ezért volt az én mosolygásom,

Legutolsó örvendezésem.

Mosolytalan szám tegnap este

Egy gondolatra rámosolygott,

Mint Krisztus a durva keresztre.